Szerintem jól ettem, nem mozogtam. Főztem is. Délelőtt úgy volt, hogy vendégem lesz, ezért semmibe se fogtam, de nem jött. Kora délután úgy volt, hogy messenger-beszélgetésem lesz (nem délelőtt, mert akkor ugye úgy volt, hogy vendégem lesz), de nem volt beszélgetésem sem. Viszont emiatt, hogy vártam a hívást, nem mertem nekiállni a CsakNeked beméréseknek. Szóval mire fél három körül nekiálltam dolgozni, már mindennel meg voltam csúszva.

Most pedig azon bosszankodom, hogy nem akarok már este 10-kor semmi fontosat csinálni, fogyiblogot se akarok írni, semmi olyat, amihez fegyelem kell, ehh, nem tudom, hogy lehet ezt valahogy másképp. Csomó dologról írnék, de ilyenkor már nincs türelmem. Tegnap elmaradt a mérés táblázat, a tanulságairól nem is beszélve, még azt se írtam le, hogy úgy vettem le a nadrágomat, hogy elfelejtettem kigombolni. Az érzéseimről, a megéléseimről, ami az értelme lenne ennek az egész blogolósdinak, már nem is beszélve. Leírni, hogy ez volt meg az volt, felesleges egy blog, arra elég egy táblázat.

Na jó, ez az első lépés, a dühös frusztráció, innen már biztos ki fogok találni valamit, mert ezt én így tovább nem akarom. (És ez nem csak a fogyiblogra érvényes.)