A mai egy alvás-utolérős nap volt: délután fél egykor keltem. Tudod mit? Nem bánom. Rám fért már, és az is, hogy végre úgy dolgozom, hogy van időm rá.
Ennek a felezett napnak megvolt az az előnye, hogy - bár nem volt időm főzni - simán belefért az, hogy az egész keretemet kenyérből egyem meg. Tök üres a hűtő, a kamra, mindenből kifogytam, de nem akartam vele többet törődni, mert holnap megyek a városba, és majd veszek mindenféle ezt+azt.
A hátránya az volt, hogy na ebbe aztán tényleg nem fért bele a mozgás. Nem baj, holnap úgyis cipekedős-sokat-gyaloglós nap lesz, utána pedig végre tényleg belassul kicsit az élet, talán jobban fogok tudni figyelni erre.